Az élet akár egy kopásig játszott,ócska filmszalag..
Tudom,hogy én sem,ahogyan te sem vagy más ezen a szalagon,mint egy pillanatnyi filmkocka,
egy múló benyomás...
Csak a szerepedtől függ, hány nézőt vagy képes magaddal ragadni."/A.E/

Tudod mi a bánat?
szeretni valakit,aki nem szeret téged.Megalázva irni egy levelet,szivdobogva,remegve és félve várni....mégsem jön felelet.
Mikor nem kap remegő szíved szerelmes dala mást,csupán visszautasitást.
Nekem is kijutott belőle,mégis!
Aránytalanul sokszor vagyok boldog és bizakodó.Talán gyári tulajdonság?vagy a természetem?
nem hinném.....csak tudom,hogy a szeretet nagybetűs élmény(akár az élet szeretete) és ha ezt elboritják az aznapi gondok és izgalmak,akkor az ember sajnos elfelejt szeretni...boldog és észre sem veszi.
erre szolgáljanak a hulló levelek!
"mert ketten kellünk hozzá...ahhoz hogy élni kezdjen egy gondolat,egy érzés...."
én csak elkezdhetem!

---

"mert a szó önmagában erőtlen sóhaj...csak akkor képes hatni,ha hús vér hordozóra talál.
Ahogy a sziv dala is önmagában semmi...egészen addig,mig meg nem találja kísérő szólamát."/A.E/

I.megismerés

Minden ember fél valamitől....talán én is....talán attól,hogy valaki megkérdi,: "Te honnan jössz és ki vagy?"
kissé félek,de azt hiszem csak ettől,semmi mástól.
...alapvetően az emberek semmitől sem félnek jobban,mint attól,hogy felismerik:attól mikor az élet felfedi álarcait és meg kell tudniuk,hogy amit az álarc alatt oly görcsösen és félve rejtegettek,őriztek,az "ÉN" nem is olyan különleges és egyedi,mint hitték.
Az "én" közös,mindenkié.Ismétlődő,olykor hasonlatos,örökké vegyülő,újuló....de ami a legfontosabb,egyáltalán nem személyes.
Mert én hiába vázolnék fel egy életutat,abból még nem derülne ki egyetlen érzés,benyomás,esetleg gondolat sem.Csak csupasz,váz-szerű,semmitmondó szavak...általános tények...saját tapasztalatból összerakott, feltételezett érzések...
Több idő kell egymás álarcának felfedésére,mert néhány mondat nem elég,hogy megtudjuk,mi az?:ismerem!
De még ez sem árul el semmit arról, milyen nehéz volt,és ma is milyern nehéz,hogy el ne tévedjünk magunkban és egymás között...Hogy tudjuk kik vagyunk,s honnan is jöttünk.Ha erre a kérdésre tudod a választ,vagy éppen csak keresed,akkor már jó úton jársz,hogy rátalálj magadra.TEDD FEL MAGADBA A KÉRDÉST!!!
tehát?
TE HONNAN JÖSSZ ÉS KI VAGY?

---

"csak az kedves igazán nekünk,
amit félünk elveszíteni"/K.G/

II. változtatások,emlékek


A boldogság boldogságot,a félelem félelemet gerjeszt...
Félni annyi,mint gyáván megfutamodva rálépni a könnyebbnek tűnő ösvényre...félni annyi,mint önzőn feladni!
Minden új vagy szokatlan megkondítja lelkünk vészharangját...ezt az érzést lobbantja,különféle lángon bennünk.de ha minden ésszerű és állandó volna,nem történne semmi új az életünkben.
Pedig minden változás unikum.Egy hideg zuhany a lelkünknek,melytől talán elsőre tartunk,de azért lássuk csak be....megszokható,olykor bizony még élvezhető is
a változások elfogadásának könnyitésére egyetlen dolgot kell megjegyezni: az emlékek nem az ellenségeink,nyitottnak kell lenni a következő lépés felé.Tudni kell lépni a jövő felé.
Az emlékek nem ellenségként lesve bukkannak felegy-egy unalmas órán,hogy végleg megkeserítsék azt.
Mert minden édes emlék egy álom megvalósulása.
Még akkor is,ha fájdalmas mosolyt csal az arcunkra,még akkor is ha az elmúlás kísérte.
Mert ahogy a mondás is tartja,nem szabad bánkódni azon,hogy elmúlt.....örülni kell,hogy egyáltalán megtörtént.
mert aki a haladás útján képtelen átkelni,azt elgázolja majd az élet autója....

Nagyon elgondolkoztató gondolatok. Valóban az életben önmagunk megismerése a legfontosabb. És sokszor saját álarcunk alá sem merünk benézni. Megijedenünk, hogy ez az ember én vagyok? Én tettem?